Nincs az a kert, amelybe az egynyári virágok ne illenének. Május a telepítési idejük, hogy aztán néhány hét múlva virágözönbe öltöztessék a kertünket. Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az ültetésükről, gondozásukról, melyiket érdemes választani a környezet adottságainak megfelelően.
Amiről szó lesz
Hova ültessünk egynyári virágot?
Ha egyszerűen akarunk válaszolni, akkor bárhova, ahol elég napfény éri. A gyakorlatban azonban jobb, ha megtervezzük, mit vásároljunk. Nézzünk utána, melyiknek milyen a fényigénye, bírják-e a tűző napot, félárnyékban fognak-e virágozni, milyen a vízigényük.
A rézvirág, a cickafark, a talajtakaró porcsinrózsa, a záporvirág, a verbéna, a bársonyvirág napos helyre kerülhet. A félárnyékos, árnyékos helyet szereti a virágcsalán, a folyton nyíló begónia, a nebáncsvirág, a nefejecs, a lobélia és a sarkantyúvirág.
Magról vagy palántázással?
A magról, helyben vetett virágok ellenállóbbak, de később érik el legszebb formájukat. Az egynyári palánták szinte azonnak gyönyörködtetnek bennünket, látványosan tudjuk szépíteni velük a kertünket. Palántákat mi is nevelhetünk otthon, ha februárban elvetjük a magokat. A friss növényeket csak a fagyok elmúltával szabad kiültetni.
A palánták ültetéséhez hasznos eszköz a rugós palántázó, ültető szerkezet, vagy az automata ültető. Nem nélkülözhetünk ehhez a munkához egy jó ágyásművelő kesztyűt sem.
Formák és színek
Tervezzük meg, milyen formájú legyen a virágágyás. A legegyszerűbb a kör, a csepp alakú, vagy ha a térkövek jellege ezt kívánja, geometrikus. Gyönyörű látvány, ha a kertben a virágok özöne vezeti a tekintetet lendületes, lágy vonalak mentén. Kerülhetnek örökzöldek elé, kerti utak szélére, pihenőhely mellé, dézsába, kaspóba, üres területekre. Ha azt akarjuk, hogy mutatós legyen, ne egyesével tegyük őket, hanem nagyobb foltokat alakítsunk ki.
Az oroszlánszáj kőkerítések előtt, utak mellett magas szegélyként, a nebáncsvirág örökzöldek előtt tömegében mutat. A záporvirág utak mellett, a begónia nagy tömegben szép.
A tarka, természetes kert újra hódít. Ehhez különböző színű, gyakran a vadvirágokra emlékeztető növényeket válogassunk össze úgy, hogy távolabbra kerüljenek a magasabbak, közelebbre pedig az alacsonyabbak. A természetes kertben helye van többek között az egynyári szarkalábnak, a Kleopátra tűje elnevezésű különlegeségnek, a búzavirágnak, a szépen bokrosodó margitvirágnak, a keskenylevelű angyalfüzérnek.
Gondozásuk
Az egynyáriak folyamatos gondozást igényelnek. A gyomokat rendszeresen távolítsuk el, ehhez jó segítség a gyomkiszúró, vagy egy gyomkihúzó.
Naponta öntözzük, hogy szépen fejlődjön és mindig friss legyen. Reggelente csak a tövükre öntsünk locsolókannával, este azonban bőségesen megöntözhetjük locsolótömlővel a többi növénnyel és a gyeppel együtt. Ehhez legjobb, ha csavarodásmentes tömlőt választunk.
Az elnyílt virágokat vágjuk le egy, csak erre a célra használt kerti ollóval. Néhány növénynek össze lehet gyűjteni az érett magját, hogy a következő évben magról is tudjuk termeszteni. Ilyenek például a kokárdavirág, a bársonyvirág, a rézvirág, a porcsinrózsa, a kúpvirág. Akkor érett egy mag, amikor a magszár már sárga, a magok pedig barnás színűek.
Egynyári kedvenceink cserépben, dézsában
A legnépszerűbb balkonvirágok, mint a petúnia, a begónia, a vinka, a büdöske és a mézvirág szintén egynyáriak, de még a több éven át nevelhető muskátlit is ide sorolhatjuk, mert nagyon nehéz kiteleltetni.
Ezeket általában tápkockában árusítják, amiből minél hamarabb érdemes kivenni, nem csak azért, mert gyorsabban fejlődik, hanem mert a gyökere átszövi a kis pohár nyílását, és csak nagy gonddal tudjuk kivenni belőle.
Mielőtt nekivágunk a vásárlásnak, gondoskodjunk virágtartóról, kaspóról, virágládáról, megfelelő virágföldről és egy praktikus ültetőlapátról.
Mutatós összeállítást készíthetünk egy-egy kisméretű virágládába, ha egy-egy vörös muskátli mellé fehér mézvirágot és vörös-fehér tarka petúniát ültetünk. Nagyobb virágládákat akár egyféle virággal is települtethetjük. Ha különböző színű petúniákat teszünk egymás mellé, egész nyáron gyönyörködhetünk szépségükben.
Ne feledjük, hogy ezeket a növényeket gyakran kell öntözni és rendszeresen tápoldatozni, ha azt akarjuk, hogy folyamatosan nyíljanak.